Tartalom: Ararát hegység, Törökország, napjainkban. Nova talál egy térképet, amely egykor nagyon fontos volt az édesanyja számára. A térkép egy 5000 méter magasan fekvő katonai övezetet ábrázol, amelyet szinte lehetetlen megközelíteni. Csakhogy Novának senki és semmi nem állhat az útjába! Feltétlenül ki akarja deríteni, mit rejt a titokzatos térkép, miközben abban reménykedik, hogy az Ararát hegy csúcsán végre választ kap az édesanyja halála után felmerült kérdésekre. Nova éppen az Ani nevű örmény romváros felé tart a Greenpeace egyik oszlopos tagjával, Benjaminnal, amikor valaki váratlanul hátba támadja őket. Nova kómába esik, és csak egy hét múlva tér magához egy stockholmi kórházban. A lány semmit sem ért, de leginkább az foglalkoztatja, hogy hová tűnt a fiú. Nova az orvosok figyelmeztetésére fittyet hányva elhatározza, hogy visszautazik Törökországba, hogy megkeresse a barátját, és kiderítse, hogy mit jelentenek az édesanyja lakásában talált, Noé bárkáját jelképező misztikus jelek.
Vélemény: Nagy kudarc volt a számomra ez a két könyv. Ennek az elején még azt gondoltam: Ez jobbnak ígérkezik, mint az előbbi...Talán még meg is szeretem majd. A legnagyobb bánatomra ez nem következett be. Sőt mi több a felénél ezt mondtam: Oké,kész,vége nincs tovább! A legjobban Benjamint kedveltem meg, de szerintem jobban megkedveltem volna ha tudom, hogy találkoztak Novával. Szégyellem bevallani, de nem olvastam ki egészen ezt a könyvet. Így csak az elejéről tudtam kritikát írni.
Szavazat: 5/1,5 (Már amennyit olvastam belőle)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése