2012. augusztus 5., vasárnap

Kelley Armstrong | The Summoning-A Szellemidéző

 Ahogy rátaláltam: Sajna, csak a második rész után tudtam elolvasni. :/
 Tartalom: Chloé Saunders nem akar mást az élettől, mint bármelyik tinédzser: esélyt arra, hogy befejezhesse az iskolát, barátokat találjon, és talán egy fiút is magának. Amikor azonban elkezd szellemeket látni, megérti, hogy az élete soha nem lesz olyan, mint a többieké. A figyelmét követelő szellemektől körülvéve Chloé végül összeomlik, és bekerül egy kisebb elmezavarral küzdő fiatalok számára fenntartott otthonba. A Lyle Ház először normálisnak tűnik, de ahogy Chloé sorra megismeri a többi ápoltat - a sármos Simont és gyanús, soha nem mosolygó bátyját, Dereket, a visszataszító Torit és Rae-t, aki túlságosan is szereti a tüzet - rájön, hogy valami különös, baljós dolog köti össze őket, amit nem lehet a szokásos "problémás a gyerek" viselkedéssel magyarázni. Ahogy együtt nemsokára azt is felfedezik, hogy a Lyle Ház sem egy a szokásos otthonok közül...
 Vélemény:  Na hát így már sokkal jobb. :) Most, hogy végre ezt is sikerült elolvasnom (e-Book-ban) jobban megértem a helyzetet és a szereplőket is. A menekülős jelenetek sokkal jobbak voltak, mint a második részben. Szerintem Chloé a második részben már érettebb, mint ebben a kötetben. Tori-t jobban utálom, és sajnálom. Rae-t megkedveltem. Derek-kel és Simon-nal kapcsolatban semmi nem változott. 
 Szavazat: 5/4
 A könyv trailere:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése